2013.05.05. 10:28
Lasagne bolognese
Emlékszem mikor először készítettem, milyen bizonytalan és suta voltam. Például nem tudtam, hogy a tésztát nem kell előfőzni, hanem a mártások levében párolódik, s ettől nyeri el a megfelelő puhaságot. Azóta persze már rengetegszer került a napi menüsorba, melynek…
2012.10.29. 12:05
Tojásos nokedli jégsalátával
A rohanó hétköznapok okozta időhiány, sokunkat kényszerít egyszerű és gyors ételek elkészítésére. A tojásos nokedli fejes salátával, tökéletesen megfelel eme elvárásnak, s mindezen túl igazán finom és laktató. Mint már megszokhattátok, Ani kulináriájában a…
2012.10.02. 10:31
Káposztás köles pirított sonkával
Ahogy azt már egy régebbi bejegyzésben említettem, ez a fogás önmagában is megállja a helyét. Ennek bizonyításaként, mindjárt el is készítettem. Az elkészítési módon csak annyit változtattam, hogy pár kanálnyi friss, vágott kaporral kiemeltem a káposzta ízét, és a szalonna…
2012.08.23. 13:38
Chili con carne
Chili con carne, azaz chilis hús (ugyanis, az étel eredetileg nem tartalmazott babot), az amerikai Texas állam hivatalos étele. Amerikában közismertebb nevén, egyszerűen csak chili. Egyfajta pörkölt-szerű, fűszeres étel, melynek alapvető összetevői a hús (marha, sertés, őz vagy…
2012.05.14. 08:16
Krumplipaprikás
Időhiányos hétköznapok egyik fegyvere a krumplipaprikás. Gyorsan elkészíthető, kiadós, rendkívül ízletes és nem utolsósorban pénztárcakímélő. Ne feledjük, hogy ez nem paprikás krumpli, hanem krumplipaprikás! Szóval tejfölös habarással készül, mely rendkívül jól…
2012.04.30. 22:46
Babos káposzta gerslivel
A múlt héten meglátogattam kedvenc fodrászomat, mivel igencsak ráfért a frizurámra némi tuning. Szóval, miközben figaróm szorgos kezei rakoncátlan tincseimen munkálkodtak, s én az álmosságtól kissé bágyadtan vettem tudomást ezen tevékenységéről, a szomszédos asztalnál…
2012.03.11. 14:00
Rakott krumpli
A burgonya alapvető élelmiszerünk, és az egyik leghasznosabb, sokrétűen felhasználható, méregtelenítő hatású növényünk. Olcsó, kiadós és számtalan módon elkészíthető, ugyanakkor egészséges és tápláló. Nemcsak tápanyagokban, hanem vitaminokban, ásványi elemekben is…
2012.03.10. 11:43
A gabonák gyöngye és a nagy vitaminbomba, avagy Székelykáposzta gerslivel gazdagítva.
A székelykáposzta vagy székelygulyás a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben nem székely eredetű, a Wikipédia szerint, a hagyományos erdélyi konyha nem ismeri. Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és…
2012.02.02. 12:18
Rakott káposzta kölessel
A rakott káposzta egy klasszikus, magyaros, igazán kiadós, remek egytálétel. Az alapja a savanyú káposzta, melynek erjesztése során olyan, jótékony baktériumok szaporodnak el, amelyek kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, megakadályozva ezzel a káros mikrobák megtelepedését.…
2012.01.27. 11:45
Gombócos "töltött" káposzta
Habár a töltött káposztát a hagyományos karácsonyi fogások között tartjuk számon, miért ne ajándékozhatnánk meg magunkat a hétköznapokon is ezzel az igazán ízletes étellel. Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert így több napon át élvezhetjük, s közben az…
Utolsó kommentek