szárnyas falatok.jpgEz a fogás megint csak az egyszerűség jegyében készült. Igazán nem igényel különösebb konyhai gyakorlatot és viszonylag hamar el is készíthető, ugyanakkor, igazán látványos. Szárnyas finomságok baconba tekerve. Hmmm... A bacon önmagában is isteni, hát még, ha különböző finom falatokat burkolunk vele! :) Amint azt már régebben olvashattátok, igazán kedvelem a sós-édes párosításokat, így nem volt kérdés, hogy a csirkemájat aszalt szilvával töltöm, s úgy vonom be szalonnával. A májat némi őrölt borssal meghintve és az egészet egy fogpiszkáló segítségével rögzítve, már kész is a töltött csirkemáj. A csirkeszárny is könnyen előkészíthető. A felső húsos harmadát levágtam, s eltettem a mélyhűtőbe, mert csak a combra emlékeztető részét használjuk a csirkebuzogány készítéshez. A bőr eltávolítása után, egy éles késsel fellazítjuk a csirkeszárny ízülete mellett a húst, majd a kés segítségével ráhúzzuk, ráfordítjuk a szemben lévő csontvégre és buzogányt formálunk belőle. Egy kevés bors és bacon, ennyi. Megsózni a szalonna sóssága miatt szükségtelen! A darált pulykahúsból finom fasírtot készítettem, természetesen a már tőlem megszokott módon, zabpehellyel dúsítva, s mivel a pulykahús elég száraz, pont jól jött a bacon zsírtartalma. :) Mindehhez igazán jól passzolt a füstölt sajtos burgonyapüré és a körtével ízesített saláta, kevés camembert sajttal, zellerrel és dióval megbolondítva. Remélem, nektek is ízleni fog! :)

AC356 (2).jpgsorvalaszto2.jpgHozzávalók:

(Az egész ételhez 1 csomag, azaz 1/2kg bacont használtam!)

(a csirkemájhoz1/2kg csirkemáj, bacon, aszalt szilva, őrölt bors

(a csirkeszárnyhoz) 1/2kg csirkeszárny, bacon, őrölt bors

(a pulykafasírt) 10dkg zabpehely, 1 közepes fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1/2kg darált pulykahús, 1 tojás, ételízesítő, petrezselyem, majoránna, só, bors, pirospaprika (ízlés szerint)

(a salátához) 1/2kg saláta keverék (különböző zöldsaláták és felcsíkozott sárgarépa található benne), 2db körte, 1közepes zeller, 3dl joghurt, pár csepp folyékony édesítőszer, 2-3ek light majonéz, ízlés szerint pici mustár, 5dkg összetördelt dióbél, 15dkg camembert sajt

(a burgonyához) 1kg krumpli, 2-3dl tej, 10dgk kókuszzsír, só, őrölt szerecsendió, 10dkg füstölt sajt

sorvalaszto2.jpgElkészítés:

Először a salátának állunk neki, hogy mire mindennel elkészülünk, az ízek kellően összeérjenek! A salátakeveréket beleszórjuk egy mély tálba, belereszeljük a megtisztított zellert és a körtét, beleszórjuk a nagyobb darabokra tört diót, majd jól összekeverjük. Az öntethez összekeverünk minden hozzávalót és a salátára öntjük. Hozzáadjuk a felkockázott camembert és kész. Ennyi az egész! ;-) Jöhetnek a szárnyas finomságok! A csirkemájat és a csirkeszárnyat alaposan megmossuk, megtisztítjuk, a szárnyat a fent leírtak alapján előkészítjük, majd mindkettőt megszórjuk őrölt borssal. A máj közepébe egy szem aszalt szilvát teszünk és betekerjük egy fél szelet baconnal, majd megtűzzük fogpiszkálóval. Egy tűzálló tálba vagy tepsibe helyezve kb 15-20perc alatt készre (amíg a szalonna megpirul) sütjük. A baconba tekert csirkeszárny buzogányokat, egy tűzálló edénybe szorosan egymás mellé helyezzük, majd közepes hőmérsékleten kb 25-30perc alatt készre sütjük. Jöhet a fasírt! A zabpelyhet annyi tejbe áztatjuk, hogy ellepje. A hagymákat megtisztítjuk, és apróra vágjuk, majd egy kevés olajon megdinszteljük. A zabpelyhet kinyomkodjuk, a hagymával, a tojással és a fűszerekkel együtt, a darált húshoz adjuk. Összegyúrjuk, és vizes kézzel golyókat formázunk belőle. Fél szelet baconba tekerjük és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezve, kb 25-30perc alatt megsütjük. Végül a burgonyapüré! A meghámozott, megmosott burgonyát felkockázzuk, és sós vízben kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Ha kész, leszűrjük és egy krumplinyomóval áttörjük. Hozzáadjuk a kókuszzsírt, a tejet, és sóval, reszelt sajttal, s egy késhegynyi szerecsendióval ízesítjük.sorvalaszto2.jpg

szárnyas falatok1.jpg
Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr955179286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benke József 2013.03.30. 11:01:00

Igazán fenséges volt!!

anicum007 2013.03.30. 12:33:51

@Benke József: Ezt örömmel nyugtázom! ;-)

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2013.04.01. 00:56:02

Kérem, én egy olyan sommelier vagyok, aki ehhez a pompás ételhez ajánlok egy remek dalt!
youtu.be/DoAelicv5Ek

Cönogasztronómiai szempontból ;)

anicum007 2013.04.01. 14:12:37

@PO: Kedves PO! De jóóó, nekem saját sommelierem van! :) Nos, ha úgy ítéled meg, hogy ehhez az ételhez, ez a zene illik, akkor nagyon elégedett vagyok! Nagy puszi! :)
süti beállítások módosítása