mézes zserbó.jpgAhogy azt a minap olvashattátok, áthidalva az alkotói válságot, újraéledt a munkakedv s ezt erősítve, újabb és újabb receptekkel bombázlak titeket! ;-) Az egyik kolléganőmnek köszönhetően, új kihívás elé néztem. A kedvenc süteményét (mézes zserbó) kellett megreformálnom. A kihívást fokozta az a tény, hogy a gyermeke diabéteszes, mely különleges figyelmet igényel. Először igyekeztem fejben összerakni, hogyan fogok hozzá a sütemény elkészítéséhez, hogy minimalizáljam a cukortartalmát, majd igyekeztem mindezt a gyakorlatban is megvalósítani. A tésztába 2ek mézet, a krémbe pedig 5dkg gyümölcscukrot tettem, s az optimális édes ízt, folyékony édesítőszerrel próbáltam elérni, továbbá, teljes kiőrlésű liszt és zabkorpa használatával igyekeztem a vércukorszint normális értéken tartását elősegíteni. Bár a sütemény nagy sikert aratott, a recept még apróbb finomításokra szorult. Azt viszont bizton állíthatom, hogy ezt a finomságot cukorbetegek is fogyaszthatják, ugyanis, a kolléganőm a sütemény elfogyasztása után megmérte a kisfia cukrát, mely ideális értéket mutatott. Boldoggá tesz a tudat, hogy „Totó” (a 4 éves kisfiú) étrendjébe is beilleszthető ez a desszert, melyet személyesen, a saját kis elismerő szavaival „a finomabbnál is finomabb” köszönt meg! Ennél nagyobb dicséret nem is kell! :) Most megosztom veletek a tökéletesített változatot! ;-)

AC356 (2).jpgHozzávalók:

(tésztához) 15dkg BIO durumliszt, 30dkg teljes kiőrlésű liszt, 10dkg margarin, 10dkg kókuszzsír, 2ek méz, 1tojás, 1/2cs sütőpor, csipetnyi só, kb 4ek tej

(a krémhez) ½l tej, 10dkg zabkorpa, csipetnyi só, 1cs diétás vaníliás cukor, 4-5tk folyékony édesítőszer, 15dkg margarin, 10dkg kókuszzsír, 5dkg gyümölcscukor

15dgk diétás lekvár (most sárgabarackot használtam, de szilvalekvárral is nagyon finom volt)

(tetejére)10dkg diétás étcsoki, 3ek napraforgó olajjal hígítva, hogy könnyebben szeletelhető legyen Elkészítés:

(30 * 20 cm-es tepsiben készül)

Egy nagy tálba tegyük bele a tészta hozzávalóit. A margarint és a kókuszzsírt morzsoljuk bele a lisztbe, majd kézzel dolgozzuk bele az összes hozzávalót. Mikor összegyúrtuk a tésztát, vastag hengerré formáljuk, majd négy egyenlő részre osztjuk. Mindegyik tésztalapot, jól meglisztezett deszkán kinyújtjuk, majd sütőpapírral letakart tepsi hátoldalára tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben, laponként Kb 5-6perc alatt készre sütjük. Akkor jó a tészta, ha kicsit megemelkedik, és a széleinél halványan megpirul. Vigyázzunk, nagyon gyorsan sül! A töltelék készítéséhez a tejet felforraljuk és a lassan, kevergetve hozzáadjuk a zabkorpát. Folyékony édesítőszerrel, csipetnyi sóval és vaníliával ízesítjük. Ha besűrűsödött, hideg vízbe állítva kihűtjük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a gyümölcscukorral habosra kevert kókuszzsíros margarinhoz és alaposan összedolgozzuk, majd kettéosztjuk. Az első lapra rákenjük a fele tölteléket, rátesszük a második lapot és megkenjük a lekvárral. Erre jön a harmadik lap, amire rásimítjuk a krém másik felét, a negyedik lappal beborítjuk, amit diétás csokimázzal vonunk be.  Egy éjszakát pihentetjük, másnapra kellően összepuhul és szépen szeletelhető lesz.mézes zserbó1.jpg

Mutató méhecske.jpg Saját recept

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr475206496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almama 2013.04.24. 21:03:02

Ha ez olyan finom, mint amilyen gyönyörű, akkor bátran kijelenthetjük, hogy ez a sütemény tökéletes.
Fogadd elismerésem!:-)

anicum007 2013.04.24. 23:00:42

@Almama: Kedes Almama! Szerénytelenül állíthatom, hogy isteni finom, így hát megköszönöm és bezsebelem az elismerést! ;-)
süti beállítások módosítása