Liliomkert2.jpgAhogy azt Eszményi Viktória is megénekelte, „vidéki lány vagyok”. A Déli-Bakony, a Tapolcai-medence és a Balaton-felvidék találkozásánál fekvő egyik falucskából kerültem a fővárosba. „Bár úgy döntöttem itt is maradok, én akkor is vidéki lány vagyok...”! Épp ezért, amikor csak tehetem, hazalátogatok a szülői házba. Aki már járt ezen a természeti kincsekkel megáldott, csodás vidéken, érti, hogy miért nehéz innen elszakadni. Itthonlétem alatt, a Balaton közelségének köszönhetően, sokszor elkocsikázunk a magyar tengerhez, s az egyik révfülöpi utunk során figyeltem fel a tanúhegyek ölében megbúvó kis településen, Káptalantótiban fellelhető termelői piacra. Édesapával meg is beszéltük, hogy alkalomadtán szemrevételezzük a helyet. Vasárnap eljött az idő beváltani a magunknak tett ígéretet. A helyszíni szemlét megelőzte némi virtuális felderítőtúra, mely adott némi rálátást a piacra, annak múltjára és jelenére, ám mégis hiányzott valami! Az ízek, illatok, élmények, hatások, melynek hiánya, még inkább egy személyes látogatásra motivált. Izgatottan vártam a jeles eseményt. Már az odavezető úton felsorakozó autók sokaságából lehetett sejteni, hogy nagy az érdeklődés a piac kínálta portékák iránt.

Liliomkert.jpgA hely hangulata azonnal magával ragadott. Az árusok, a fák között megbúvó, ízlésesen kialakított, vendégváró standokkal övezett út mellett kínálják megvételre portékáikat. A mediterrán hangulatú, romantikus lugasok takarásában, terített asztalkák mellett fogyaszthatjuk el az ínycsiklandó, helyben sütött, vagy házi készítésű finomságokat. A hűsítő fák árnyékában a Fonográf emlékzenekar biztosította a jó hangulatot.

Liliomkert1.jpgA hatalmas, minden termékfajtára kiterjedő árubőség, némi zavart keltett a fejemben. Hirtelen azt sem tudtam hova nézzek, hova kapjak. Jobbnak láttuk először felderíteni a terepet, majd a begyűjtött élményekkel és információkkal gazdagon, a kosarunkat is megtölteni. Kenyerek, péksütemények, tojás, fűszerek, fűszernövények, zöldségfélék, savanyúságok, befőttek, lekvárok, mézféleségek, minőségi borok, kézműves sajtok, húsárú, házi sütemények, rétesek, édességek, gabonafélék, ecet és olajkülönlegességek s még sorolhatnám. Liliomkertben, mindenki megtálalhatja a kedvére és fogára valót. A sok-sok finomság láttán, nehéz meghúzni a határvonalat. Vágyainknak, csak a pénztárcánk szabhat határt. Már a felderítő körúton kinéztem a Zsidi manufactura, mutatós, kézműves sajtjait.

Zsidi Sajt2.jpgA háziasszony Magdika, kedvesen kóstolóra invitál. Persze nem kéretem magam, belemerülök az ízek világába. A férje József, végigkóstoltatja velem az egész repertoárt, s közben kedvesen, mosolyogva tájékoztat a sajtok ízesítéséről és a készítési eljárásról. A füstölt sajtok kedvelőjeként nem volt kérdés, hogy egy füstölt parenyica megvételre kerül, ám a hosszú érlelésű juhsajtnak sem tudtam ellenállni, és töredelmesen bevallom, hogy került még egy kevés lila hagymával ízesített kecskesajt is a kosárkámba. Ám a dobogós helyet, nálam a szilvalekvárral töltött krémsajt kapta. A kissé túrós állagú és ízű krémes sajt, mennyei szilvalekvárral ízesítve, hmmmm..., valami isteni! Cikkekre vágva, s minden szeletet egy fél dióbéllel megkoronázva (ezt is az öko-piacon szereztem be), desszertként fogyasztottam. ;-) A juhsajt pedig, a maga érett, karakteres, kissé savanykás ízével, a mai fogást (lasagne) koronázta. A liliomkerti beszerző körúton, a kosarunkban végezte még 1 kiló dióbél, 1 üveg repce méz és 1 kis üveg tökmagolaj. Már csak a környezet és a hangulat miatt is megéri ide ellátogatni, ám az egészségtudatos táplálkozás követői, kedvükre válogathatnak, a színezék, adalékanyag és tartósítószermentes, házi készítésű, minőségi termékek sokaságából.

Liliomkert, még visszatérünk! ;-)

Mutató méhecske.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: piac

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr774813706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása