anicum007 2011.11.20. 13:06

Üditő szelet

uditos_szelet4.jpgEgy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a városba került, s bár úgy döntöttem, itt is maradok, én akkor is vidéki lány vagyok...” Nálunk (vidéken ;-) ) , a betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb népszokása, mely a karácsonyi ünnepkör nélkülözhetetlen része. Tulajdonképpen, egyfajta pásztorjáték, mely azt a történetet hivatott elmesélni, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" (a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, ezzel a zenés történettel róják a falu utcáit, s minden házba bekopogtatva (Szabad betlehemezni?) ismertetik a kis Jézus születésének történetét. A megfáradt hagyományőrzőket illik vendégül látni egy kis lélekmelegítővel és süteménnyel. Tehát, nem árt ha a kínáló tálcán bőven van választék. Ez a népszerű és igencsak látványos, színpompás sütemény sokáig főszereplője volt a karácsonyi süteményestálnak, ám mivel Keresztanyum is rendszeresen elkészítette, mellőzni kezdtem, hogy ne vonjam el a figyelmet az Ő alkotásáról. Viszont veletek örömmel megosztom, hátha szívesen kipróbálnátok! ;-)

AC356 (2).jpgHozzávalók:

A tésztához: 6db közepes tojás, csipetnyi só, 2ek xukor (eritrit), 1tk folyékony édesítőszer, csipetnyi só, 4ek kókuszolaj, 6ek zabpehelyliszt (gluténérzékenyeknek kókuszliszt + 6ek víz), 1tk szódabikarbóna vagy 1/2 cs sütőpor, 2ek (15g) holland kakaópor

A krémhez: 50dkg sovány túró, 10dkg kókuszzsír, 10dkg vaj, 5dkg xukor (eritrit), 2ek folyékony édesítőszer, 1 citrom reszelt héja, vanília őrlemény

A tetejére: 2csomag vaníliás pudingpor, 2dl diétás narancs ízű szörp és 5dl szénsavas ásványvíz vagy 7dl cukormentes narancs üdítőElkészítés:

(30 * 20 cm-es tepsiben készül)

A piskótához felverjük a tojásfehérjét a csipetnyi sóval. A tojássárgáját az édesítővel, a xukorral kicsit felhabosítjuk, majd hozzáadjuk az olajat és beleszitáljuk a szódabikarbónás lisztet és a kakaót majd a tojásfehérje egyharmadával az egészet jól összedolgozzuk. A maradék tojásfehérjét óvatosan hozzáforgatjuk, s a masszát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük. 190 °C-ra előmelegített sütőben kb. 10-15 percig (tűpróbáig) sütjük. Légkeveréses sütőben kb 5-10 perc alatt megsül.

A krémhez a zsiradékot alaposan dolgozzuk össze a xukorral és az édesítővel és a vaníliával majd adjuk hozzá a túrót és a reszelt citromhéjat és keverjük habosra.

A megsült tésztalapot hagyjuk kihűlni, majd kenjük rá a túrókrémet.

A tetejét bevonjuk a szörpös vízzel vagy üdítővel felfőzött majd kihűtött pudinggal, és egy pár órára hűtőbe tesszük.uditos_szelet5.jpg

Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr423397936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása