pikans_sutotokkremleves2.jpgÉvek óta tervben volt egy finom sütőtök krémleves készítése, ám valahogy mindig csak halasztgattam. Az idén végre eljött a megvalósítás ideje. Első körben nem sikerült tökéletesen, valahogy hiányérzetem volt az ízek terén. Finom volt ugyan, de nem az igazi. Az édes és sós íz között igyekeztem megtalálni az egyensúlyt, ami végül úgy érzem tökéletesre sikeredett. 6 visszajelzésből 5 pozitív (melyből az egyik nem is szereti a sütőtököt, de ezt a levest kifejezetten ízletesnek találta), szerintem egész jó arány! :) Remélem, nektek is ízleni fog! ;-)

AC356 (2).jpg

Hozzávalók:

 1kg sütőtök, 1 közepes fej vöröshagyma, olívaolaj, 1 narancs és 1 citrom leve, 1mk őrölt fahéj, ½mk őrölt szegfűszeg, ½mk őrölt gyömbér, 1ek ételízesítő, só, 2ek kókuszcukor, 2ek méz, 1ek friss, aprított bazsalikom, 2dl főző vagy kókusztejszín, bacon, hántolt tökmag

Elkészítés:

 A kimagozott tököt nagyobb szeletekre vágjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. A hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a héjából kikapart tököt és felengedjük 1 liter vízzel. Mikor felforr, hozzáadjuk a narancs és a citrom levét, fűszerekkel, mézzel ízesítjük majd az egészet botmixerrel pürésítjük, s végül a tejszínnel kissé selymesebbé tesszük az állagát. Még egyszer összeforraljuk és pirított baconnel, tökmaggal tálaljuk.

pikans_sutotokkremleves3.jpg

Mutató méhecske.jpg Saját recept

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr268184140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.