Birkagulyás.jpgMég mielőtt különösebb magyarázatot fűznék a főcímhez, kezdem inkább az elejéről. Mint már régebben említettem, nagy gasztrohaverságban vagyok a szárnyasokkal, kevésbé az uszonyosokkal (bár fejlődőképes a kapcsolat) és ritka, ám kedves vendég nálunk egy-egy négylábú. A múltkor a marhahússal incselkedtem, most a változatosság kedvéért és a párom jóvoltából, egy fél bárka kötött ki a konyhaasztalomon. A jószág láttán némi pánik fogott el, ugyanis az emlékeim között kutatva felderengett, hogy szüret idején a Nagyi készített nekünk „jó kövér” birkagulyást. Nos, tudni kell, hogy az idősebb állatokra jellemző erős faggyúszag, sokakat visszatart a birkahús fogyasztástól. Mindennek ismeretében az aggodalmam egyre csak fokozódott, s ezt erősítette még az a látvány, hogy a bárka félbevágott felső testtel, égbe meredt lábakkal, egyfajta szertartásra várva heverészett az asztalomon. Gondosan szemügyre véve és megszaglászva, elégedetten nyugtáztuk, hogy a mi kis barinknak nincs bukéja, ugyanakkor, a hús szerkezetét, minőségét és színét tekintve, nagy valószínűséggel a középkorosztályt erősítette, tehát se nem bár(ány), se nem (bir)ka, szóval a párom szerint egyértelmű, hogy csak bárka lehet. :-)) Hát innen az elnevezés. :-) Na, gondoltam, ha nincs más lehetőség, hát ne habozzunk, marcangoljuk szét ezt a kezes bárányt. Határozott mozdulatokkal, egy szempillantás alatt lekerekítettem a combját. A párom még alig eszmélt fel döbbent csodálatából, s a két comb már a tálcán hevert. Meggyanúsított, hogy titokban biztos birkaszabászkodom... :-) Természetesen, élveztem az elismerő vádaskodást, pláne, hogy soha életemben nem bontottam még ekkora jószágot. A húsról gyors mozdulatokkal eltávolítottam a faggyút, majd gondos előkészítés, és az elkészítés módját latolgató tanácskozás után, alaposan besóztam, majd borssal, és kakukkfűvel jól befűszereztem. Megtűzdeltem foghagymával és mangalicaszalonnával, majd meglocsoltam egy kevés fehérborral, és betoltam az izzasztóba. A darabolás során keletkezett nyesedékből, és a nyakból készítettem egy nagy adag gulyást. Közben a párom, az érdeklődő barátoknak büszkén újságolta, milyen könnyedén elbántam a bárkával. A sokadik elbeszélés után már némileg módosult a sztori, ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy mindez az Ő jelenléte és útmutatása nélkül nem jöhetett volna létre. :))) Nos, ezzel inkább nem vitatkoznék, ;-) ám ami tény, hogy a vacsoránk egy igazán ízletes és porhanyós báránycomb volt, és a másnapi bárkagulyás is nagy sikert aratott.

AC356 (2).jpgHozzávalók:

1 egész báránycomb, ízlés szerint só, őrölt fekete bors, morzsolt kakukkfű, 4-5gerezd fokhagyma, 5-6szelet mangalica szalonna, 2dl száraz fehérbor (a körethez) 1kg burgonya, 2közepes fej vöröshagyma, ételízesítőElkészítés:

A bárányhúsról távolítsuk el a faggyút, majd alaposan mossuk meg és töröljük szárazra papír kéztörlővel. Sóval és őrölt fekete borssal dörzsöljük be. A húsba éles késsel több helyen vágjunk nyílást, és ezekbe a nyílásokba tegyük a negyedekbe vágott fokhagymát, és a szalonna darabokat. Ha elkészültünk, hintsük meg morzsolt kakukkfűvel, majd két szalonnaszeletre ültetve tegyük a tepsibe. A tetejére is fektessünk két nagyobb szalonnaszeletet, majd locsoljuk meg fehérborral. Feddő alatt kb. 1- 1½ órát pároljuk. Közben tisztítsuk meg a burgonyát, majd vágjuk hasábokra. Mikor a hús már majdnem elkészült, tegyük mellé a burgonyaszeleteket, karikázzuk rá a hagymát, és hintsük meg ételízesítővel, majd tegyük vissza a sütőbe. Mikor a burgonya is megpuhult, vegyük le a fedőt, és egy kicsit pirítsuk meg.báránycomb.jpg

 

Hozzávalók:

Kb 80dkg, bárányhús (nyak, lábszár, gerinc, borda), 2-3db sárgarépa, 2-3db fehérrépa, 30-40dkg burgonya, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 2-3gerezd fokhagyma, 2tk pirospaprika, 1mk őrölt bors, 1mk őrölt kömény, 2 babérlevél, só, ételízesítő, csemege Piros Arany, 1mk Erős Pista, 1 paradicsom, 2db TV paprika, kókuszolajElkészítés:

A húsról eltávolítjuk a faggyút, megmossuk majd felkockázzuk. Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük. A megdinsztelt hagymához (a babérlevél kivételével) hozzáadjuk a fűszereket (utolsóként a pirospaprikát), majd az apróra vágott húst, és végül beleszeljük a paprikát és a paradicsomot. Mikor a hús félig megfőtt, felengedjük 4l vízzel és beletesszük a babérlevelet. Ha kell, még ízesítjük. Lefedve, kb. 1 óra alatt puhára főzzük. Mikor a hús már majdnem megfőtt, beletesszük a megtisztított, karikára vágott zöldségeket és a hasábokra szelt burgonyát. Az egészet addig főzzük, míg a hús és a zöldség is megpuhul.Birkagulyás.jpg

Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr673021612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.