cukkini lepény.jpgA kókuszzsír újabb próbatétel elé nézett. Lepényeken, frissensülteken teszteltem. Az étolaj, a sütési folyamatok során nagymértékben károsodik, ugyanis sütéskor az olaj magas hőmérsékletnek (170-180 °C) van kitéve, mely során közvetlenül érintkezik a levegő oxigénjével. Ennek következtében, a zsírsavak egy része oxidálódni kezd, mely elszíneződéshez vezet, kellemetlen szagot és ízt kölcsönöz az olajnak. Ezzel ellentétben a kókuszzsír, ellenáll a hevítéssel létrejövő oxidációnak, magas hőmérsékleten sem képez pörkanyagot. Íztelen, szagtalan, így nem nyomja el az ételek ízét, illatát. Persze ez leírva felettébb kecsegtetően hangzik, ám lássuk, hogyan működik a valóságban. Egy teflon serpenyőben felhevítettem 1 evőkanál kókuszzsírt, majd óvatosan, egy kanál segítségével beleszaggattam a cukkinimasszát. Élvezettel néztem, ahogy az étel egyenletesen, aranybarnára sül. Nem égett meg a széle, nem szenesedett el az alja, nem úszkáltak pörkanyagok az olajban, szóval, vitathatatlan győzelmet aratott! :-)

AC356 (2).jpgHozzávalók:

2db zsenge cukkini (kb 30dkg), 2-3gerezd zúzott fokhagyma, 3 tojás, 15dkg zabkorpa, 2-3ek tk liszt, 1,5dl tejföl, só, őrölt bors, kókuszolaj a sütéshez, 10dkg füstölt sajt és 1-2kanál tejföl a tetejére  Elkészítés:

A megmosott cukkinit apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a tejfölt, a fokhagymát, a tojásokat a zabkorpát és a lisztet, majd sóval és borssal ízesítjük. Kanál segítségével óvatosan a felhevített olajba szaggatjuk, kissé elsimítjuk, és szép aranybarnára sütjük. Sütés közben, az olajat pótoljuk (én, 3ek kókuszzsírt használtam az egész adag kisütéséhez). Ha megsült, megkenjük tejföllel, és megszórjuk reszelt sajttal.cukkini lep.jpgcukkini lepény1.jpg

Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr502864535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.