Hekk burgonyakéregben.jpgNo, akkor folyt. köv....

Az előző bejegyzésben már említettem, hogy a tengeri halat kétféleképpen készítettem el. Most jöjjön a második variáció. Mivel nagyon szeretem a krumplis ételeket, úgy gondoltam, „felruházom” egy jó kis burgonyás bundával, amolyan kárpáti-borzaska módra. Mikor megszületett a fejemben az elkészítés módja, még kissé bizonytalan voltam a házasítás sikerességében, ám így utólag nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nemcsak a szemnek, de az ízlelőbimbóknak is igazi élvezet! ;-) Mint tudjátok a cél az, hogy az egészséges táplálkozás jegyében, próbáljak/próbáljunk minél közelebbi kapcsolatot kiépíteni az uszonyosokkal. Jelentem, én jó úton járok! :-) Remélem, Ti is kedvet kaptok hozzá!

AC356 (2).jpg Hozzávalók:

3-4db hekktörzs, 3-4db kisebb krumpli, 2-3gerezd zúzott fokhagyma, 2 tojás, 6-7ek tk liszt, 2-3ek tejföl, só, őrölt bors, liszt a panírozáshoz, olaj a sütéshez Elkészítés:

A halakat töröljük át papírtörlővel, majd enyhén sózzuk, s amíg elkészítjük a burgonyás bundát, félretesszük. A megtisztított burgonyát apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a tejfölt, a fokhagymát, a tojásokat és a lisztet, majd sóval és borssal ízesítjük.
A hekktörzseket először megforgatjuk lisztben (én csípős-paprikás lisztet használtam), majd a krumplis masszában. Két kanál segítségével óvatosan a felhevített olajba helyezzük, és szép aranybarnára sütjük. Paradicsomsalátával tálaltam, de bármilyen kedvedre való salátát készíthetsz mellé. Jó étvágyat hozzá!
Hekk burgonyakéregben1.jpg

Mutató méhecske.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr912767227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.