anicum007 2015.12.11. 10:11

Habos gesztenyés

Már egy ideje nem igazán jeleskedem blogírás terén, melynek többen hangot is adtatok, ám mentségemül szolgáljon, hogy egy egészen más területen próbáltam ki magam, mely tevékenység (munka mellett) erőteljesen birtokolta a szabadidőm nagy részét. Amennyiben érdekel benneteket,…

Ez a sütemény az egyik legújabb kreálmányom, mely már jó pár hónapja megihletett és egy párszor el is készítettem azóta (aminek őrületes sikerét jelezte, hogy pillanatok alatt elfogyott), ám úgy gondoltam a megosztással várok az ünnepekig, mert szerintem, tökéletes…

Itt a december, s egyre közelebb kerülünk a szeretet ünnepéhez. Gondolom sokakat foglalkoztat már, mi is kerüljön az ünnepi asztalra, ám vannak, akik még csak most ismerkednek a konyhaművészettel, s nyilván vannak olyanok is, akik nem a sütés nagymesterei. Nos, a jó hír az, hogy…

Ahogy azt a minap olvashattátok, áthidalva az alkotói válságot, újraéledt a munkakedv s ezt erősítve, újabb és újabb receptekkel bombázlak titeket! ;-) Az egyik kolléganőmnek köszönhetően, új kihívás elé néztem. A kedvenc süteményét (mézes zserbó) kellett megreformálnom.…

A flódni, a zsidó konyha egyik legnépszerűbb süteménye, melyre pár éve az egyik kollégám hívta fel a figyelmemet. Kicsit utánaolvastam, hogyan is készül ez a több rétegű, látványos sütemény, ám némi meghökkenéssel vettem tudomásul, hogy közel egy liter bor szükségeltetik…

Ahogy azt vasárnap ígértem, most megosztom veletek a felcsíkozott és befűszerezett csirkehusi elkészítésének módját. A recept, egy nagyon kedves barátomtól származik, aki már több ízben meglepett ezzel a látványos finomsággal, s némi kuncsorgás után sikerült megkaparintanom.…

anicum007 2012.12.03. 13:23

Mákos pávaszem

Nemrég rendelésre készült egy adag pávaszem, s már akkor megszületett bennem az elhatározás, hogy el kéne készíteni mákos és diós változatban is. Úgy gondoltam, tökéletes megoldás lehetne mindazoknak, akik nem szeretnének bejgli készítéssel bajlódni. A diós verzió még…

Hol is kezdjem a történetet? Mint már olvashattátok, a káptalantóti piacon beszereztem egy kevés diót, mellyel „zserbónyi” terveim voltak, csakhogy a piac kínálta bőség zavarában elfelejtettem egy fontos hozzávalót, mely a zserbókészítéshez nélkülözhetetlen. Nem ártott volna felkutatnom egy pár…

Habár a töltött káposztát a hagyományos karácsonyi fogások között tartjuk számon, miért ne ajándékozhatnánk meg magunkat a hétköznapokon is ezzel az igazán ízletes étellel. Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert így több napon át élvezhetjük, s közben az…

Szintén Édesanya receptgyűjteményéből... Az eredeti receptúra szerint marhahússal készül, de én készítettem már sertés és kacsahúsból is, mely ugyancsak fenségesre sikeredett. Most ismét a pézsmakacsa vörös színű, száraz mellhúsát használtam eme isteni étek…

süti beállítások módosítása