Ismét az egyszerű ám nagyszerű kategóriából egy igazán figyelemreméltó diétás desszert. A fotót illető elégedetlenségemnek köszönhető, hogy többféle variációt kipróbálva, mára már tökélyre fejlesztettem a receptet. A túrógombócot búzadara helyett magas rosttartalmú zabkorpával dúsítottam, mely…

Mint minden évben, most is sokak újévi fogadalma közt szerepel az életmódváltás, a fogyókúra. A fogadalomtétel óta lassan már egy hónap telt el, s egy hónap távlatában talán jelentéktelennek tűnhet a fogadalmak sorában az egészségesebb életre való törekvés, valójában…

Ez a sütemény az egyik legújabb kreálmányom, mely már jó pár hónapja megihletett és egy párszor el is készítettem azóta (aminek őrületes sikerét jelezte, hogy pillanatok alatt elfogyott), ám úgy gondoltam a megosztással várok az ünnepekig, mert szerintem, tökéletes…

Itt a december, s egyre közelebb kerülünk a szeretet ünnepéhez. Gondolom sokakat foglalkoztat már, mi is kerüljön az ünnepi asztalra, ám vannak, akik még csak most ismerkednek a konyhaművészettel, s nyilván vannak olyanok is, akik nem a sütés nagymesterei. Nos, a jó hír az, hogy…

Az imádott füge, melyhez nagyobb mennyiségben csak akkor jutok, ha valaki kegyesen megajándékoz vele. Szerencsére így történt ez most is, s mivel szegénykém kissé szottyoska volt már, jónak láttam mihamarabb bevégeztetni. Némi ötletelés után úgy döntöttem, sütök belőle egy…

anicum007 2013.09.22. 09:50

Részeges kakaós

Már egy ideje megbújt a hűtőben egy csomag dió, ám daráló hiányában sajnos nem sikerült megpecsételnem a sorsát, ezért hazavittem Édesapámhoz, aki azon túl, hogy igazi zserbó rajongó, birtokában van a dió őrléséhez szükséges eszköznek. Megjutalmazva a darálási feladatot elvégző szakembert, gondoltam…

Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami, jaj de jó, hogy köztünk élsz..! Hát igen, ismét a Nagymami kincses kertjének adománya ez a zsenge, ropogós tök, melyet házi juhtúróval gazdagítva készítettem el. Annyira friss és zsenge volt, hogy még a magházát sem kellett eltávolítanom.…

Ez egy igazán finom és könnyedén elkészíthető sütemény. Mérceként a joghurtos dobozt használjuk, ami igencsak leegyszerűsíti és felgyorsítja a készítés folyamatát. Az alapanyagok mássága miatt, az eredetihez képest, sokszor egy merőben más, új recept születik. Most is rengeteget kísérleteztem a…

anicum007 2013.06.16. 11:45

Cseresznyés pite

Még mindig pite, mert szegény cseresznyefát még az ág is húzza, hát ideje megszabadítani súlyos terheitől. ;-) Annak, aki a meggyet kevésbé kedveli, tökéletes megoldás lehet ez a cseresznyés változat. Hát ne aprózzuk, mindjárt tegyünk is bele egy kilót ebből az édes…

anicum007 2013.06.02. 16:16

Epres zabkocka

Mivel az almás zabtorta ekkora sikert aratott, s a Nagyi kertje is épp most piroslik az epertől, kipróbáltam epres változatban is. A nagybátyáméktól kapott háztáji tojás, szinte sárgára festette a piskótát. Ilyen tojássárgáját még életemben nem láttam! :-) Ugyanakkor, újfent…

süti beállítások módosítása