anicum007 2013.11.13. 08:23

Citromos máktorta

citromos máktorta3.jpgAhogy azt már régebben említettem, jómagam, de a közvetlen és tágabb környezetem is nagy eper fanatikus, mely az epres blogbejegyzések számában is megmutatkozik, ám az elmúlt pár évben magamhoz vonzottam az összes mákrajongót, melynek következményeként ez évben, annyi mákos süteményt készítettem, amennyit egész életem során sem, s közben csak gyűlnek, gyűlnek a mákbetyárok.. :-) Szóval úgy tűnik a mák nyerésre áll, hát mit lehet tenni, megint behódolok az apró szemű, sötét színű magvaknak.., ám most szerettem volna valami könnyűt, krémeset, látványosat de nem túl émelyítőt alkotni. Ekkor jött az ötlet! Citrom és mák. Tökéletes párosítás. A citromkrém fehér és a mák sötét színe gyönyörű látványt alkotnak majd, s ahogy magam elé képzeltem, a torta ízét szinte a számban éreztem. A piskótát zabpehelylisztből készítettem, mely egy könnyű, szivacsos állagot eredményezett. Az első sütésnél még kerestem az arányokat, de a másodiknál megtaláltam a tökéletes egyensúlyt. A krém, a lágy és krémes mascarpone sajt és sok-sok citrom elegye, némi növényi tejszínnel habosítva. Higgyétek el, nemcsak a színek, de az ízek is tökéletes harmóniában vannak! Mákimádók, sütésre fel! ;-)

AC356 (2).jpgsorvalaszto2.jpgHozzávalók:

(tésztához) 3 lapot sütünk, laponként: 2tk folyékony édesítőszer, csipetnyi só, 2db tojás, 7dkg darált mák, 3dkg zabpehelyliszt, vanília, 1tk sütőpor

(a citromos krémhez) 500g mascarpone, 2 citrom reszelt héja, 3ek folyékony édesítőszer, 2,5dl növényi tejszín, 1cs Dr. Oetker Zselatin (10g), 2,5dl víz, 2 citrom leve

sorvalaszto2.jpgElkészítés:

A tojásfehérjéből, a folyékony édesítőszer és csipetnyi só hozzáadásával kemény habot verünk, majd összekeverjük a tojássárgájával, hozzáadjuk a darált mákot a vaníliát, a sütőporos lisztet és egy lapát segítségével óvatosan összeforgatjuk a felvert habbal. Előmelegített sütőben (kb. 180 fokon) kb 10perc alatt (tűpróbáig) készre sütjük.

Míg a lapok sülnek, elkészítjük a krémet. Egy tálban összekeverjük a mascarponét, a citrom reszelt héját és az édesítőt. A zselatint felmelegítjük a vízzel, majd langyosra hűtjük és hozzáadjuk a két citrom levét. Ha kihűlt, kis adagonként a krémsajthoz keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan összeforgatjuk a mascarponés krémmel. A tortaforma aljára kerül az első tésztalap, melyre óvatosan rámerjük a citromos hab egyharmadát. Erre megint tésztalap kerül, majd krém és ismét tésztalap. Az egészet krémmel zárjuk. Ha kihűlt, egy éjszakára tegyük hűtőbe, másnapra kellően megdermed és szépen szeletelhető lesz. Tejszínhabbal, citrommal és darált mákkal díszítjük.

sorvalaszto2.jpg

citromos máktorta4.jpgMutató méhecske.jpg Saját recept

A bejegyzés trackback címe:

http://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr435613734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.