flodni4.jpgA flódni, a zsidó konyha egyik legnépszerűbb süteménye, melyre pár éve az egyik kollégám hívta fel a figyelmemet. Kicsit utánaolvastam, hogyan is készül ez a több rétegű, látványos sütemény, ám némi meghökkenéssel vettem tudomásul, hogy közel egy liter bor szükségeltetik az elkészítéséhez. Nehezen tudtam elképzelni milyen ízvilága lehet ennek a desszertnek és azzal a gondolattal tettem félre, hogy egyszer majd sort kerítek az elkészítésére. Habár a recept többször a kezem ügyébe került, nem túl elhamarkodottan, csak ez év karácsonyán jött el az idő a kipróbálásra. Ilyenkor a legtöbb háziasszony, követve a hagyományokat, általában bejglit készít, ám én, szerettem volna valami különlegessel előállni, ezért döntöttem a flódni készítés mellett. A sütemény alapja gyúrt, omlós tészta, melyet négyféle töltelékkel (mák, dió, alma és házi készítésű szilvalekvár) gazdagítunk. A flódni lelke a szilvalekvár, melyet, a már oly sokszor emlegetett Káptalantóti termelői piacon szereztem be. Vettem egy nagy üveg cukormentes és egy alacsony (10%) cukortartalmú változatot is, ám a tökéletes állagot és ízhatást a kettő elegye képezte. A flódni elkészítésének többféle módja is létezik, s jóllehet nem vagyok egy nagy borfogyasztó, mégis úgy gondoltam, a bor elhagyhatatlan, hiszen az adhatja meg a pikantériáját ennek a desszertnek. A borkínálatból a Debrői Hárslevelű mellett döntöttem, melynek jellegzetes, hársfavirágra emlékeztető zamata végigjárta ez egész süteményt. Bár a családban nagy sikere volt az új, karácsonyi desszertkülönlegességnek, de a tágabb környezetemben, nem mindenki értékelte a Debrői Hárslevelű fűszeres ízvilágát. A barátnőmtől kaptam egy üveg édes Tokaji Szamorodnit, hogy a következő flódni készítésnél próbáljam ki ezt. A tájékoztató szerint, elsősorban desszertekhez, gyümölcsökhöz ajánlják, gondoltam, a flódninak sem válik hátrányára, ha megöntözöm vele. :) Mindenesetre, kissé visszafogottabban kezelem az üveget, és a múltkori 7dl helyett, most fele mennyiséget használtam és a száraz töltelékeket (mák, dió) „cukros”, citromos lével forráztam le. Sajnálatos módon a mazsolát is mellőznöm kellett, mivel egyre többször szembesülök azzal a szörnyű ténnyel, hogy sokan ferde szemmel méregetik a desszertet, ha megbújik benne némi aszalt szőlőszem. Persze ha szeretitek, Ti ne engedjetek a nyomásnak, s bátran tegyetek bele! A mazsola gazdagabbá teszi a desszertünket! ;-) Szóval a lényegre térve, a flódni eme mértéktartó változata hatalmas sikert aratott, ezért elérkezettnek láttam az időt arra, hogy közkincsé tegyem! ;-)

AC356 (2).jpgsorvalaszto2.jpgHozzávalók:

(35 * 25 cm-es tepsiben készül)

(tésztához) 75dkg teljes kiőrlésű liszt, 25dkg margarin, 10dkg kókuszzsír, 10dkg kókuszcukor, 1tojás, 1dl bor, kb ½dl tejföl, csipetnyi só

(az almás töltelékhez) 1kg.alma (meghámozott, kimagozott állapotban), 1dl bor, 2tk folyékony édesítőszer, 1diétás vaníliás cukor, 1citrom reszelt héja, 1tk őrölt fahéj

(a mákos töltelékhez) 35dkg darált mák, 1citrom reszelt héja, 1tk mézeskalács fűszerkeverék, 1dl bor, 2dl cukros szirup (5dkg mazsola)

(a diós töltelékhez) 35dkg darált dió, 1narancs reszelt héja, ½dl bor, 1tk mézeskalács fűszerkeverék, 1dl cukros szirup, 1szelet reszelt (magas kakaótartalmú) étcsokoládé (5dkg mazsola)

(a cukros sziruphoz) 3dl víz, 12lapos ek kókuszcukor vagy gyümölcscukor, 1/2citrom leve (a diót 1dl, a mákot 2dl sziruppal forrázzuk le)

továbbá: kb 3dl házi szilvalekvárElkészítés:

Először a töltelékekkel kezdjük. Az almát meghámozzuk, és nagy-lyukú reszelőn lereszeljük. Lábasba rakjuk, majd 1dl borral, a cukorpótlóval, a vaníliával, a fahéjjal és a reszelt citrom héjjal (ha nem elég savanykás az alma, egy kevés citromlevet is adhatunk hozzá) 15 perc alatt puhára főzzük. A mákos töltelék hozzávalóit összekeverjük és felöntjük 1dl borral, majd leforrázzuk 2dl cukorsziruppal. A diós töltelék hozzávalóit összekeverjük és felöntjük ½dl borral és leforrázzuk 1dl cukorsziruppal, ha kihűlt, belereszeljük a csokoládét. Amíg a töltelékeket hűlnek, elkészítjük a tésztát. Egy nagy tálba tegyük bele a tészta hozzávalóit. A margarint és a kókuszzsírt morzsoljuk bele a lisztbe, majd kézzel dolgozzuk össze az egészet. 5 részre osztjuk az egyik kicsit nagyobb legyen. A nagyobb adag tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki szélesebbre mint a tepsi, hogy felérjen az oldalára, nehogy kifolyjon a töltelék, majd tegyük a sütőpapírral kibélelt vagy olajozott, lisztezett tepsi aljára. Rákenjük a mákos tölteléket, ráhelyezzük a következő tésztalapot amelyre az almás tölteléket halmozunk. A 3. rétegre a diós töltelék kerül, majd újabb tésztalap. A 4. réteg a szilvalekváré amelyet beborítunk az utolsó tésztalappal. Vékonyan lekenjük tojássárgájával, és hűvös helyre rakjuk, hogy mihamarabb megszáradjon. Miután megszáradt a felületén a tojás és nem ragad, lekenhetjük tojás fehérjével, s ezt is hagyjuk száradni. Kb 10 perc száradás után már láthatóak a repedések a felületén és lehet sütni. 160°C-on, kb 40-45perc alatt készre sütjük. Ha megsült, csak akkor szeljük fel amikor már kihűlt.

flodni5.jpg Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr515056663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Forsi 2013.03.11. 16:38:47

Kedves Ani,

Ez egy igazán ízletes sütemény!
Volt lehetőségem megkóstolni mindkét változatát és meg kell mondjam szerintem igaza van a barátnődnek, mert ehhez a különleges süteményhez egy különleges bor dukál:)!

anicum007 2013.03.13. 12:32:18

Kedves Forsi!
Igen, ezt be kellett látnom! ;-)
süti beállítások módosítása