Grízes rétes4.jpgNéhány héttel ezelőtt, a desszertek között már fellelhető Mohácsi rétessel akartam kedveskedni a kollégáimnak, ám idő hiányában kissé kapkodósra sikeredett a dolog, s csak a készítés utolsó fázisában eszméltem rá, hogy a túró kimaradt. Nem estem kétségbe, hiszen így születnek új receptek. ;-) Némi kutakodás után rá kellett jönnöm, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt, de a grízes rétest semmiféleképpen, mivel már megtalálható a virtuális recepttárban. Talán más is egy „elrontott” Mohácsi rétesnek köszönheti a receptet. (?) :-) Nos, a második sikeres sütésen, s ennek folyományaként percek alatt elkapkodott süteményen túl, szívből ajánlom mindenkinek, ezt a könnyen elkészíthető, (reform keretek között is) pénztárcakímélő finomságot! Jó étvágyat hozzá!

AC356 (2).jpgsorvalaszto2.jpgHozzávalók:

4 kis pohár kefir (később, ez a pohár a mérce), 3 egész tojás, 6ek folyékony édesítőszer, csipetnyi só, 1cs diétás vaníliás cukor, 3és 1/2pohár búzadara, vagy (2poház búzadara és 2pohár zabkorpa), 1pohár kókuszolaj, 1cs sütőpor, 1citrom reszelt héja, 6db teljes kiőrlésű réteslap, gyümölcs (most őszibarackot használtam)Elkészítés:

(35 * 25 cm-es tepsiben készül)

A réteslap és a gyümölcs kivételével minden hozzávalót összekeverünk, és kb 20-30 percig állni hagyjuk, hogy a búzadara megdagadjon. 2 réteslapot vékonyan kiolajozott tepsibe fektetünk, erre öntjük a massza felét. A tetejét megszórjuk gyümölcsdarabokkal, majd 2 réteslappal befedjük. Erre kenjük a massza másik felét, majd a maradék gyümölcsöt, s végül 2 réteslappal zárjuk. Tetejét megkenjük 2ek tejföl és 2ek olaj keverékével. Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb 50 percig sütjük. Miután megsült, legalább 1 órát pihentetjük, így könnyebben szeletelhető.Grízes rétes3.jpg

Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr284656432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása