citromos répakocka.jpgMár régóta terveztem, hogy készítek egy finom répás süteményt, de valahogy mindig elmaradt. Most, hogy nyakunkon a húsvét, nem is lehetne jobb az időzítés a répakocka előállításra. Elméletben már-már a tökéletességig fejlesztettem, azonban eljött az ideje a gyakorlati megvalósításnak. A képzeletbeli arányok némileg módosultak az elkészítés során, de nagy vonalakban sikerült tartani az eredeti elképzelést. Remélem, a látvány önmagáért beszél, az íze pedig valami szédületes. ;-)

Nézzük, mit lehet tudni a sárgarépáról!

A sárgarépa egyike a legnagyobb mértékben fogyasztott zöldségeinknek. Elkészítése rendkívül változatos, nyersen, reszelve vagy főzve, köretként, levesben vagy süteményekben egyaránt ízletes. Remek vitaminforrás, többek között jelentős kalcium, vas, magnézium, B-, C- és E-vitamint tartalmaz, de magas béta-karotin tartalmáról ismert leginkább, amit szervezetünk A-vitaminná alakít át. A béta-karotin megóvja a szöveteket, hatástalanítja a szabad gyököket. Aki rendszeresen fogyasztja, annak bőre sokkal szebb árnyalatúvá válik, és kevesebb hámsejt jelenik meg rajta, így a pórusok nem tömődnek el. Nyáron elősegíti és tartósabbá teszi a barnulást. Kiváló látás és bőrproblémákra, erősíti az immunrendszert, így hatékonyabban védekezhetünk a betegségek ellen. Egyike azon élelmiszereknek, amelyek a leghatékonyabbak lehetnek egyes rákos megbetegedések kivédésében, például, csökkenti a tüdő, a bőr, a gyomor és vastagbél daganatok előfordulását. Jótékony szerepet játszik még a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. Ajánlott vérszegénység, fáradékonyság esetén, de fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Segíti a belek tisztulását, magas rosttartalma hozzájárul az emésztéshez. Ellentétben a zöldségek többségével nem nyersen, hanem inkább főzve ajánlott fogyasztani, mert ekkor károsodnak sejtfalai, és így, több béta-karotinhoz juthat szervezetünk.

AC356 (2).jpgHozzávalók:

(a piskótához) 30dkg sárgarépa (tisztított állapotban) 6db tojás, 6-7tk folyékony édesítőszer, 1cs vaníliás cukor, csipetnyi só, 6ek kókuszolaj, 10ek teljes kiőrlésű liszt, 1cs sütőpor, 1citrom reszelt héja, 2ek kandírozott narancshéj

(a krémhez) 4cs vaníliás pudingpor, 8tk folyékony édesítőszer, csipetnyi só, 9dl tej, 1dl friss citrom leve, 1citrom reszelt héja, 1dl kókuszolaj, 15dkg margarin, 2ek nádcukor vagy nyírfacukor, 1cs vaníliás cukor

(a csokoládébevonathoz) 20dkg diétás étcsoki vagy tortabevonó, 3ek kókuszolajjal és 2ek napraforgó olajjal hígítva, hogy könnyebben szeletelhető legyen

Elkészítés:

(35 * 25 cm-es tepsiben készül)

A piskótához habosra keverjük a tojásokat az édesítővel és a vaníliával, majd hozzáadjuk a reszelt sárgarépát, az olajat, a lisztet, a sütőport, a reszelt citromhéjat és végül a kandírozott narancshéjdarabkákat, majd jól összekeverjük. A piskótát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20-25percig (tűpróbáig) sütjük.

A pudingporból, a citromlé, a reszelt citromhéj, az édesítőszer és a tej hozzáadásával  sűrű pudingot főzünk, majd kihűtjük. Hűlés közben néhányszor megkeverjük, nehogy összeálljon. ½ decinként hozzáadjuk a kókuszolajat, s alaposan összekeverjük. A margarint a nádcukorral ás a vaníliával habosra keverjük, hozzáadjuk a lehűlt pudingot, és robotgéppel simára keverjük. Rákenjük a kihűlt piskótára, majd bevonjuk olvasztott csokoládéval. Pár órára hűtőbe tesszük és hűtve tálaljuk.citromos répakocka2.jpg

Mutató méhecske.jpg

 

Saját recept

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr874330100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása