anicum007 2012.02.03. 12:33

Eperhabos kocka

eperhabos kocka1.jpgAz egyik kedves ismerősöm kérésének eleget téve, ismét az eper került középpontba. Szerintem, én  összegyűjtöttem az összes eper rajongót aki csak fellehető a környezetemben, ami persze nem lenne baj, ha nem épp télvíz idején a „legnagyobb eperszezonban” kívánnák az epret. Persze, segíts magadon és Ani is megsegít! Szóval (drága barátom) aki epres sütit akar, vegyen epret, én pedig bevállalom az elkészítését! Úgy tűnik működik a munkamegosztás, hiszen a süti elkészült, így mindenki elégedett! :-)

 

AC356 (2).jpgHozzávalók:

kb. 1cs KORPOVIT keksz, 1/2kg eper, 2tk folyékony édesítőszer, ½citrom leve, 1cs Dr. Oetker Zselatin (10g), 6dl növényi tejszínElkészítés:

(30 * 20 cm-es tepsiben készül)
A megtisztított eperből egy pár szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit felkockázzuk, majd felengedjük annyi vízzel, hogy az eperrel együtt, fél liternyit tegyen ki. Beletesszük egy lábasba, majd hozzáadjuk a ½citrom levét, az édesítőt és az egészet felfőzzük. Mikor elkészült, beletesszük a zselatint, és azzal is összemelegítjük (nem forraljuk). Míg elkészítjük a tejszínt, hideg vízbe állítva lehűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük, kétfelé osztjuk, majd az egyik adagot, óvatosan, kisebb adagonként összeforgatjuk a kihűlt, de még folyékony eperzselével. A tepsi alját kirakjuk keksszel, majd vigyázva, hogy a keksz el ne mozduljon, rámerjük az eperhabot. Erre megint egy réteg keksz kerül (ezután betettem 1órára a hűtőbe, hogy egy kicsit dermedjen), majd a tejszínhab másik fele. A tetejét eperrel  és olvasztott diétás csokoládéval díszítjük. Egy éjszakára tegyük hűtőbe, másnapra kellően összepuhul és szépen szeletelhető lesz.
eperhabos kocka.jpg

Mutató méhecske.jpg

 

Saját recept

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr864059025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása