töltött káposzta1.jpgHabár a töltött káposztát a hagyományos karácsonyi fogások között tartjuk számon, miért ne ajándékozhatnánk meg magunkat a hétköznapokon is ezzel az igazán ízletes étellel. Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert így több napon át élvezhetjük, s közben az ízek is összeérnek, és újramelegítve még finomabb lesz. A töltött káposztának számtalan változata ismert, de leggyakrabban káposztalevelekbe töltött, ízesített darált húsból, savanyított káposztával készítik. Egyes vidékeken, a rétegek közé füstölt szalonnát, füstölt kolbászt vagy füstölt húst is tesznek. Máshol a darált hús fele-fele arányban sertés, illetve marhahúsból áll. A töltelék ízesítésénél használnak még őrölt paprikát, fokhagymát, borsikafüvet vagy majoránnát, illetve pirított vöröshagymát is. Néhol, vékony rántással vagy paradicsomlével sűrítik. Édesanya, mellőzve a káposztaleveles tölteléket, mindig gombócos káposztát készített, s én őrizve a családi hagyományt, követem a példát. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel felgyorsítja és leegyszerűsíti az elkészítést, s mindez semmit nem von le az étel élvezeti értékéből. Ami ani-culináriájában némi módosításra szorult, az a rizs, melyet a már tőlem megszokott módon, az egyik legértékesebb gabonával, kölessel helyettesítettem. A darált húst pedig meghintettem frissen vágott kaporral, mely azon túl, hogy megkönnyíti az emésztést, különleges ízhatást kölcsönöz az ételnek.

AC356 (2).jpgHozzávalók:

1kg  darált hús (fele-fele arányban sertés, illetve marhahúsból), 25dkg köles, 3-4db tojás, 4-5gerezd fokhagyma, só, ételízesítő, pirospaprika, őrölt bors, 2ek frissen vágott kapor, 15dkg húsos füstölt szalonna (én mangalica szalonnát használtam), 2nagyobb vöröshagyma, 2ek kókusz vagy olívaolaj, 2db TV paprika, 2db paradicsom, 1kg savanyú káposzta, tejfölElkészítés:

(6-7l-es fazékban készül)

Legelőször a tölteléket készítjük el. Ehhez, a megmosott kölest kevés olajon megfuttatjuk, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Addig pároljuk, míg mindet magába szívja, majd langyosra hűtjük. Közben a darált húst zúzott fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával, vágott kaporral és az egész tojásokkal összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a kihűlt kölest is. A szalonnát és a hagymát apró kockákra vágjuk, és kevés olajon megfuttatjuk, ezután a cikkekre szelt paradicsomot és paprikát is hozzáadjuk. Meghintjük pirospaprikával, egy kevés őrölt borssal, ételízesítővel, majd hozzáadjuk a megmosott káposztát. Jól összekeverjük, majd a felét kiszedjük az edényből, A többit, szépen elterítjük az alján, rárakosgatjuk a vizes kézzel gombócokká formált darált húst. Közé tehetünk egy kis füstölt húst, vagy kolbászdarabkát (én a szalonna bőrkéjét is beletettem). A félretett káposztával befedjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Közben néha-néha megrázogatjuk, ha szükséges, még egy kis vizet töltünk utána. 1-1½ órát főzzük. Ha elkészült, tejföllel meglocsolva tálaljuk.töltött káposzta2.jpg

Mutató méhecske.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ani-culinaris.blog.hu/api/trackback/id/tr243899775

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Töltött káposzta - ahogy a medwe-família szereti 2012.02.01. 13:23:53

Kicsi vita volt a vacsoránál.Családom szerint már csináltam töltöttkáposztát.Szerintem meg ez volt az első medwe-töltötte káposzta.Maradt egy szűk fél kiló bajor boroskáposzta, ezzel akartam csinálni valamit.Vettem hozzá egy fél kiló füstölt tarját. Ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása